Hírek

Közélet

Faültetés a Somogy vármegyei KDNP kezdeményezésére

    Hét őshonos gyümölcsfa került elültetésre a város főterén, a szökőkút melletti területen. Mindez a Somogy vármegyei KDNP szervezésében, a kormány fatelepítési programjához csatlakozva, de saját programként. Szászfalvi László, térségünk országgyűlési képviselő kiemelte, ez nem csak a természet megóvását jelenti, hanem ezen túlmenően a közösségépítést egyaránt szimbolizálja. Emellett egy szoborkompozíció is átadásra került ugyanitt.

    Fejlesztésekkel kapcsolatos kérdések a testületi ülésen

      A március végi testületi ülés utolsó napirendi pontjának tárgyalásánál több kérdés is felvetődött, melyek a város fejlesztéseit, beruházásait érintették. A Mesevár Óvoda munkálatainak a megkezdése, a felújított közösségi ház átadása, a csapadékvíz-elvezető rendszer hiányossága, az új műszaki ellenőr a szálloda építésénél, illetve az uszoda teljes megnyitása. Mindezekre Füstös János polgármester adott választ.

      Szakmai előadást szervezett az SKIK és a vármegyei adóhivatal

        „A NAV elektronikus szolgáltatásai” címmel szakmai előadást szervezett a Somogyi Kereskedelmi és Iparkamara a vármegyei adó- és vámhivatallal közösen. A kormány és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara kötött egy megállapodást, melynek célja, hogy gazdaságélénkítő, újinformációkkal lássák el a kis- és középvállalkozásokat, ezeket vigyék el hozzájuk, segítve fejlődésüket. A július végi zárással tervezett program várhatóan áthúzódhat a negyedik negyedévbe.

        Áprilisban is több program lesz az Egészségfejlesztési Irodában

          Áprilisban is minden héten várják az érdeklődőket programjaikkal az Egészségfejlesztési Iroda munkatársai. Fiatalokat és időseket egyaránt. Ezeken most elsősorban a mozgásé lesz a főszerep. Ezeken kívül várják az érdeklődőket az irodában, bármilyen egészségügyi kérdéssel, problémával kapcsolatosan

          15 előterjesztés a márciusi ülésen

            Március 27-én, szerdán tartotta márciusi, soros ülését a képviselő-testület. A nem egészen egy órát tartó döntéshozatalon 15 előterjesztés várt megtárgyalásra. Köztük beszámolók, ingatlanértékesítések, illetve orvosi ellátásokat érintő témák. Az összes napirendi pont egyhangú támogatást kapott.

            Nemzeti operák és Kodály népzenéi az interaktív énekórán

              Interaktív énekóra került megrendezésre a református gimnázium Dísztermében. Ennek keretében a Honvéd Férfikar pár szólistája adott elő nemzeti operaszámokat, illetve műsoruk második felében Kodály Zoltán népzenéit hallhatták a jelenlévő diákok. Mindez a közösségi ház kihelyezett programjaként valósult meg, a Csurgó által elnyert Petőfi Program pályázatnak köszönhetően.

              Megtartotta metszési bemutatóját a Hegyigazdák Egyesülete

                Megtartotta a Hegyigazdák Egyesülete a szokásos növényvédelmi előadását és metszési bemutatóját. Helyszíne, a tavalyihoz hasonlóan, a civil szervezet elnökének tulajdonában lévő Élmény Vendégháznál volt.

                Összefognak a vármegye kulturális szakemberei

                  Somogy vármegye kulturális szakemberei találkoztak Csurgón. „Somogy kincse szakmai nap” elnevezéssel szakmai napokat szervez minden járásban a vármegyei nemzeti művelődési intézet azzal a céllal, hogy az itt élőknek minél nívósabb programokban legyen részük, a programszervezők összefogásával, tapasztalataik megosztásával. Ezek a műhelyfoglalkozások folyamatosan kerülnek megtartásra. Ennek volt az első alkalma városunkban.

                  Újabb csapadékvíz-elvezető rendszer projektje fejeződött be

                    100 millió Ft-ból valósult meg Csurgó egy részén az újabb csapadékvíz-elvezető rendszer kialakítása. Az érintett területek: a Szabó István és a Béke utca, valamint a Malomköz. Az önkormányzat egy vármegyei pályázat segítségének köszönhetően tudta ezt megvalósítani ezt az újabb fejlesztést. Az ünnepélyes átadására Húsvét előtt került sor.

                    Névadójára emlékezett a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola

                      Intézményük névadójára emlékeztek a II. Rákóczi Ferenc általános Iskola tanulói, tanárai, dolgozói. A tornateremben zajló ünnepségen a zászlóbehozatalt követően a kulturális műsorra került sor. Beszédet a tagintézmény vezetője mondott. Nem maradt el a koszorúzás és a jutalom könyvek átadása sem.

                      Sajtótájékoztató az új bölcsőde építéséről

                        Sajtótájékoztatót tartott az önkormányzat az „Új bölcsőde építése Csurgón” elnevezésű projekt keretében az építendő intézmény helyszínén. Az eseményen Füstös János polgármester mellett részt vett Szászfalvi László országgyűlési képviselő és Boros László, a kivitelezést végző cég ügyvezetője.

                        Nagyszabású tűzoltó ünnepség lesz május 3-án Csurgón

                          Idén ünnepli megalakulásának 150. évfordulóját a Csurgói Önkéntes Tűzoltóság. Ebből az alkalomból május 3-án nagyszabású rendezvényre kerül sor, melynek része egy történelmi kiállítás a Helytörténeti Gyűjteményben. Erre várják az intézmény munkatársai a lakosság segítségét, aki bármilyen ereklyével rendelkezik a tűzoltóság kapcsán.