Hírek
Közélet
A forradalomra emlékező ünnepi héten egy konferenciára került sor, szintén a közösségi ház kupolatermében. Az eseményre ismét kettő vendég került meghívásra. Dr. Szakály Sándor az 1956-os forradalom alakulásáról beszélt, míg Szántó László nyugalmazott levéltáros a 60 évvel ezelőtti esemény Somogy megyei, illetve csurgói vonatkozásáról beszélt. A rendezvény elején Szászfalvi László köszöntötte a konferencia résztvevőit.
Az ENSZ közgyűlése 1991-ben nyilvánította október 1-jét az Idősek Világnapjává. Ez a nap a szépkorú emberekről, az ő tiszteletükről szól. Tiszteletünk magában foglalja elfogadásukat, támogatásukat, szeretetüket és annak kifejezését, hogy társadalmunknak hasznos tagjai. Nekünk utódoknak szükségünk van mindarra a sok élettapasztalatra, arra a higgadt bölcsességre, amivel csakis ők rendelkeznek. A türelemre, elfogadásra, ahogy tanítanak, nevelnek bennünket. A közelmúltban a Csokonai Irodalmi Kör verses, zenés műsorral lepte meg a Városi Szociális Intézmény gondozottjait.
Lakossági fórumra került sor október 13-án, csütörtökön a késő délutáni órákban. Témái a városban megvalósult turisztikai fejlesztések voltak, vagyis az óvárosi és a sportcsarnok körüli beruházások. Füstös János polgármester nagyon fontosnak tartotta, hogy hiteles információkat adjon a lakosságnak, mivel, elmondása szerint, nagyon sok téves megnyilvánulás látott napvilágot ezekkel a beruházásokkal kapcsolatosan.
A Mesevár Óvoda ebben az esztendőben is megtartotta Tök-jó” elnevezésű délutánját. A gyerekek töklámpásokat faragtak, melyből kiállítást rendeztek. Ezen kívül népi játékokban szerepeltek és ügyességi versenyeken mérhették össze tudásukat. Volt gesztenye- és töksütés, illetve az Overtones Művészeti Iskola ifjú néptáncosai tartottak táncházat. Az idei eseményre Horvátországból is érkeztek vendégóvodások.
Ebben az esztendőben is megrendezte a református iskola a „Szeretethíd” elnevezésű délutánját. A fiatalokat várták a közösségi házba, ahol egy rövid áhítat után kezdődtek meg a programok. A város iskoláiból érkező diákokat táncház, kézműves foglalkozások, énektanulás és újdonságként arcfestés várta. Ezen kívül teával és pogácsával kedveskedtek nekik a csokonaisok. Közben mindenki elhelyezhette üzeneteit, imakéréseit a Szeretethídon.
Október 15-től hivatalosan is megkezdődött a fűtési szezon. A Katasztrófavédelem minden évben felhívja a lakosság figyelmét a fűtéssel járó veszélyekre. A legtöbb problémát és katasztrófát a rendszertelenül karbantartott kazánok és a tulajdonosok felelőtlensége okozzák. A Katasztrófavédelem minden évben felhívja a figyelmet a legfontosabb teendőkre.
Kerekasztal beszélgetésre került sor kedden este a közösségi ház kupolatermében. Az esemény résztvevői egykori csurgói diákok voltak, akik az 1956-os események idején a református gimnázium tanulói voltak. Ők kerültek meghívásra elmondani, hogy miként élték meg a forradalmi időszakot, illetve miként vélekednek ezzel kapcsolatosan.
Ünnepélyes keretek között került megnyitásra a Városi Múzeumban hétfőn este az ünnepi hét. Az önkormányzat és a közösségi ház az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulója alkalmából szervezett minden napra egy-egy rendezvényt. Füstös János polgármester kihangsúlyozta, hogy méltó módon szerettek volna emlékezni nemzetünk egyik legfontosabb történelmi eseményére.
Rendkívüli ülésre hívta össze Füstös János polgármester a képviselőket. Egy helyi kiosztású anyaggal együtt, négy előterjesztés várt döntéshozatalra. A napirendi pontok főként a város idei költségvetését érintették, illetve egy korábbi határozatnak megfelelően, a számlavezető pénzintézet váltásához szükséges, további lépések kerültek megtárgyalásra. Ezen kívül egy közbeszerzési eljárás nyertesét választották ki.
Ünnepélyes keretek között került átadásra a felújított bölcsőde. Ennek keretében nagyobb csoportszoba lett kialakítva, megújulhatott a fürdőszoba, a kinti részen új kerítés, új járda és csapadékvíz-elvezetés került kialakításra. Ezen kívül bővült az udvari játékelemek száma is. Mindez az önkormányzat saját erejéből valósulhatott meg, mintegy 4 és fél millió Ft-os összegből. Füstös János polgármester kihangsúlyozta, ráfért már a bölcsődére a felújítás, éppen ezért nem vártak pályázati kiírásra, minél előbb szerették volna megtenni a korszerűsítést.
Október 6-án városi megemlékezésre került sor az Aradi Vértanúk Napja alkalmából. Helyszíne a református gimnázium parkja volt, ahol Cseh Tamás, a Kolping Nagyváthy János Középiskola tanára mondta el ünnepi gondolatait. A rendezvényen közreműködött a Csokonai Irodalmi Kör. Az esemény zárásaként koszorúkat helyeztek el az Aradi Vértanúk emlékoszlopánál.
Műsor
Május 19. vasárnap
8.00: Vallási magazin – konfirmációi ünnepi istentisztelet az Alsoki Református Templomból
9.27: Képújság
13.00: Csurgói Hírmagazin
13.46: Így történt – archívműsor
14.30: Forgószínpad – színházi magazin
15.00: Csurgói KK – MOL Tatabánya KC NB I-es bajnoki férfi kézilabda mérkőzés
16.26: Kvantum - tudományos magazin
17.00: Otthon, otthon – dokumentumfilm
17.55: Vallási magazin – konfirmációi ünnepi istentisztelet az Alsoki Református Templomból
19.20: Csurgói Hírmagazin
20.08: Képújság