Aranyminősítést kapott az Őszirózsa Nyugdíjas Klub Népdalköre. A hatodik alkalommal megrendezett Országos Nyugdíjas „Ki-mit-tud”-on 35 kórus vett részt, s közülük csak néhányan szerezték meg a legjobbaknak járó elismerést. Az Őszirózsa Nyugdíjas Klub ötödik alkalommal kapott meghívást a legjobbak közé.
Az idei évben hatodik alkalommal rendezték meg az Országos Nyugdíjas „Ki-Mit-Tud” rendezvénysorozatot, melyre 2012 óta meghívást kap a csurgói Őszirózsa Nyugdíjas Klub is. Az előválogató Kaposváron volt, míg a középdöntő Harkányban. A budapesti országos döntőben pedig elérték a legmagasabb elismerést, vagyis aranyminősítést kaptak a nyugdíjas népdalénekesek
Népdalkörünk megalakulása óta ez volt a célunk, hogy megmutassuk országnak, világnak, hogy mit tudunk – mondta Balogh Csaba, az Őszirózsa Nyugdíjas Klub elnöke.
A népdalkör vezetője, felesége elmondta, sok munka kell ahhoz, hogy ilyen kiváló eredmény szülessen.
A népdalkörösök legfőbb összetartó ereje pedig maga a népdal – tette hozzá Balogh Csabáné.
Kihangsúlyozta azt is, ahhoz viszont, hogy jövőre is ott lehessen, és ismét eredményesen szerepeljen az országos versenyen az Őszirózsa Nyugdíjas Klub, továbbra is keményen, lelkiismeretesen kell dolgozniuk a dalkör tagjainak.
Műsor
Május 19. vasárnap
8.00: Vallási magazin – konfirmációi ünnepi istentisztelet az Alsoki Református Templomból
9.27: Képújság
13.00: Csurgói Hírmagazin
13.46: Így történt – archívműsor
14.30: Forgószínpad – színházi magazin
15.00: Csurgói KK – MOL Tatabánya KC NB I-es bajnoki férfi kézilabda mérkőzés
16.26: Kvantum - tudományos magazin
17.00: Otthon, otthon – dokumentumfilm
17.55: Vallási magazin – konfirmációi ünnepi istentisztelet az Alsoki Református Templomból
19.20: Csurgói Hírmagazin
20.08: Képújság