A Csurgói Városi Szociális Intézmény felhívást intézett a város időseihez. A felhívásban arra kéri a már sok évet megélt embereket, hogy írják le életútjukat, és azt elektronikus formában juttassák el az intézmény vezetőjéhez. Az ötletgazda az Emberi Erőforrások Minisztériuma volt. A felhívás célja: személyes élmények, történetek, hagyományok, értékek összegyűjtése és megőrzése. A beadási határidő július 31.
Életút leírásokat vár a hatvan éven túli lakosoktól a Csurgói Városi Szociális Intézmény. Ezt a felhívást Zabundia Szilvia tette közzé még június első napjaiban. Az ötlet az Emberi Erőforrások Minisztériumának 2013-as kezdeményezéséből jött. Az országos kiírás alapján gondolta úgy a csurgói intézmény vezetője, hogy helyi szinten is megvalósítják.
Célja, az időskorúakra való nagyobb odafigyelés, a feléjük történő tiszteletadás. Ezért gondoltuk azt, hogy összegyűjtjük a csurgói idősek emlékeit, mintegy örökségként kezelve azokat – hangsúlyozta Zabundia Szilvia.
Eddig 22 pályázat érkezett be különböző terjedelemben. A pár sorostól a sokoldalas írásokig. Ezeket kellett úgy optimalizálni, hogy az olvasó számára befogadható legyen. Akik a felhívást közzétették, nem az volt a céljuk, hogy versenyeztessék az embereket, hanem lehetőséget kínáljanak a számukra fontos és meghatározó személyes élményeik elmesélésére.
Az intézményvezető az írások szakmai véleményezésére Vargáné Hegedűs Magdolnát kérte fel, aki több kiadványt tudhat a magáénak, illetve rendszeresen jelennek meg írásai. hogy az Neki már elég pontos elképzelése is van arról, milyen lesz majd a kiadvány.
Ha pedig elkészül, a tervek szerint augusztus végén ünnepélyes keretek között adják majd át mindazoknak, akik vállalták, hogy személyes emlékeiket megosztják a csurgói emberekkel.
Műsor
Május 19. vasárnap
8.00: Vallási magazin – konfirmációi ünnepi istentisztelet az Alsoki Református Templomból
9.27: Képújság
13.00: Csurgói Hírmagazin
13.46: Így történt – archívműsor
14.30: Forgószínpad – színházi magazin
15.00: Csurgói KK – MOL Tatabánya KC NB I-es bajnoki férfi kézilabda mérkőzés
16.26: Kvantum - tudományos magazin
17.00: Otthon, otthon – dokumentumfilm
17.55: Vallási magazin – konfirmációi ünnepi istentisztelet az Alsoki Református Templomból
19.20: Csurgói Hírmagazin
20.08: Képújság