Megszerezte második győzelmét is múlt héten, szombaton férfi kézilabda csapatunk. Az új bajnoki évad első hazai mérkőzésén az egyik újonc, a Budai Farkasok volt az ellenfél. Hiába vezettünk az első félidőben már néggyel, mindössze egyetlen gól volt a különbség a szünetben. Az utolsó húsz percben viszont rendkívül eredményes játékot mutattunk, melynek eredményeként biztosan gyűjtöttük be az újabb bajnoki pontokat.
Idegenbeli győzelemmel kezdte az új bajnoki évadot férfi kézilabda együttesünk. A Nemzeti Kézilabda Akadémia otthonában sikerült megszerezni a két pontot. Erre készültek játékosaink az első hazai összecsapáson az egyik újonc, a Budai Farkasok csapata ellen. Szorosan alakult a találkozó első része. Változás a 12. perctől történt, ekkor ugyanis sikerült 10:6-ra meglépnünk. Négy új játékosunk közül Mitar Markez mutatkozott be remekül, szinte számolatlanul szerezve góljait. Az ellenfél azonban jelezte, nem véletlenül jutottak fel az élvonalba. Szívós játékuknak köszönhetően ki tudtak egyenlíteni a 24. percben. Szerencsére vissza tudtuk venni a vezetést, amit sikerült megtartani a félidőig. Ekkor 15:14 volt az állás.
A második játékrészben tovább folytatódott a kiélezett csata. Rendkívül szorosan alakult az eredmény, ami elsősorban a vendégeket dicsérte. A 44. perctől aztán megint csak nagyobb fokozatba kapcsoltunk, melynek eredményeként szép lassan el kezdett nőni az előnyünk. A legnagyobb különbség, szám szerint 29:23, az 51. perc elejére alakult ki, ki másnak, mint Mitar Markeznek a találatával. A megszerzett, megnyugtató előnyünket aztán végig tudtuk tartani, és, ugyan a fővárosiak becsülettel küzdöttek, végül biztosnak mondható győzelmet szerezni. A végeredmény: Csurgói KK - Budai Farkasok-Rév Group 32:29.
Műsor
Május 20. hétfő
17.00: Csurgói KK – MOL Tatabánya KC NB I-es bajnoki férfi kézilabda mérkőzés
18.25: Diagnózis – egészségügyi magazin
19.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
19.46: Így történt – archívműsor
20.35: Képújság
22.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
22.46: Így történt – archívműsor
23.35: Diagnózis – egészségügyi magazin
00.10: Képújság
Május 21. kedd
7.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
7.46: Képújság
10.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
10.46: Csurgói KK – MOL Tatabánya KC NB I-es bajnoki férfi kézilabda mérkőzés
12.13: Képújság
13.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
13.46: Így történt – archívműsor
14.35: Képújság
16.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
16.46: Képújság
17.32: Csurgói KK – MOL Tatabánya KC NB I-es bajnoki férfi kézilabda mérkőzés
19.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
19.46: Így történt – archívműsor
20.35: Diagnózis – egészségügyi magazin
21.10: Képújság