Második hazai mérkőzését is megnyerte férfi kézilabda csapatunk. A különbség ezúttal is három gól lett, mint az elsőn. Hiába játszottunk jól mindkét félidő első felében, a Budakalász jól használta ki érthetetlen módon visszaeső játékunkat. A végén kellett a jó csurgói kapusteljesítmény a biztos győzelemhez.
A Budakalász volt az ellenfele férfi kézilabda együttesünknek október 1-jén, szombaton a második hazai összecsapásán. Szorosan alakult a meccs eleje, de az előny folyamatosan nálunk volt. A tizedik perctől kettő-három gólra tudtuk növelni a távolságot, de továbbra is nagyon kellett az összpontosítás, mert a vendégek azért szívósan, jól küzdve játszottak. Sajnos ennek meg is lett az eredménye, hiszen a 21. perc elején kiegyenlítettek. Ekkor 10:10 volt az állás. Talán a legbizonytalanabb az emberelőnyünkben volt a játékunk, nem nagyon tudtunk lövőhelyzetbe sem kerülni érdekes módon. Grega Krecic találatával vettük vissza a vezetést, de a Budakalász folyamatosan tapadt ránk. Szerencsére csak az egyenlítésig jutottak, fordítani nem tudtak. De ez köszönhető volt kapusunknak, Füstös Ádámnak is, aki a félidő előtt több bravúrt is bemutatott. Az utolsó pillanatban hetest hárított, így a félidőben 13:11-es csurgói előnyt mutatott az eredményjelző.
Magabiztosan kezdtük a második játékrészt is. Védekezésünk és támadásunk egyaránt jó volt, ami az eredményben is megmutatkozott. Ahogy múltak a percek, egy kicsit mindig tudtuk növelni a különbséget. A 41. percben öttel vezettünk, 21:16-ra. Ezt sokáig tudtuk tartani, sőt Mitar Markez találatával hattal léptünk meg. Valamelyest feljebb tudtak kapaszkodni a vendégek, de ez három gólnál jobban nem sikerült. Ennek ellenére sajnos szorosan alakult a végjáték. Az utolsó percekben másik kapusunk, Holló Balázs mutatott be több nagyszerű védést, így gyakorlatilag nagyban volt neki köszönhető, hogy nem kellett izgulnunk a mérkőzés végkimenetelét illetően. Csurgói KK – CYEB-Budakalász 30:27.
Ezzel a győzelemmel összesen hét pontot szerezve ötödikek vagyunk jelenleg a tabellán.
Műsor
Május 20. hétfő
17.00: Csurgói KK – MOL Tatabánya KC NB I-es bajnoki férfi kézilabda mérkőzés
18.25: Diagnózis – egészségügyi magazin
19.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
19.46: Így történt – archívműsor
20.35: Képújság
22.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
22.46: Így történt – archívműsor
23.35: Diagnózis – egészségügyi magazin
00.10: Képújság
Május 21. kedd
7.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
7.46: Képújság
10.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
10.46: Csurgói KK – MOL Tatabánya KC NB I-es bajnoki férfi kézilabda mérkőzés
12.13: Képújság
13.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
13.46: Így történt – archívműsor
14.35: Képújság
16.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
16.46: Képújság
17.32: Csurgói KK – MOL Tatabánya KC NB I-es bajnoki férfi kézilabda mérkőzés
19.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
19.46: Így történt – archívműsor
20.35: Diagnózis – egészségügyi magazin
21.10: Képújság