Címkék
3 db hír találat bölcsöde címkére
Sajtótájékoztatót tartott az önkormányzat az „Új bölcsőde építése Csurgón” elnevezésű projekt keretében az építendő intézmény helyszínén. Az eseményen Füstös János polgármester mellett részt vett Szászfalvi László országgyűlési képviselő és Boros László, a kivitelezést végző cég ügyvezetője.
Ünnepélyes keretek között került átadásra a felújított bölcsőde. Ennek keretében nagyobb csoportszoba lett kialakítva, megújulhatott a fürdőszoba, a kinti részen új kerítés, új járda és csapadékvíz-elvezetés került kialakításra. Ezen kívül bővült az udvari játékelemek száma is. Mindez az önkormányzat saját erejéből valósulhatott meg, mintegy 4 és fél millió Ft-os összegből. Füstös János polgármester kihangsúlyozta, ráfért már a bölcsődére a felújítás, éppen ezért nem vártak pályázati kiírásra, minél előbb szerették volna megtenni a korszerűsítést.
A szociális munka napja alkalmából tartott városi rendezvényen Füstös János polgármester hosszasan beszélt a megjelentekhez. Ennek oka, hogy részletesen felvázolta azokat jövőben megvalósuló csurgói fejlesztéseket, melyek ezt az ágazatot érintik. Ez új bölcsődét, felújított épületeket jelent, melyekre eddig mintegy 700 millió Ft-ot nyert a város.
Műsor
Május 16. csütörtök
17.32: Csurgói KK – MOL Tatabánya KC NB I-es bajnoki férfi kézilabda mérkőzés
19.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 12.)
19.52: Forgószínpad – színházi magazin
20.22: Otthon, otthon – dokumentumfilm
21.18: Képújság
22.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 12.)
22.52: Forgószínpad – színházi magazin
23.22: Otthon, otthon – dokumentumfilm
00.18: Képújság
Május 17. péntek
7.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 12.)
7.52: Képújság
10.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 12.)
10.52: Csurgói KK – MOL Tatabánya KC NB I-es bajnoki férfi kézilabda mérkőzés
12.20: Képújság
13.00: Csurgói Hírmagazin (2024. április 28.)
13.52: Vallási magazin – istentisztelet az Evangélikus Templomból
14.52: Képújság
16.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 12.)
16.52: Képújság
17.32: Csurgói KK – MOL Tatabánya KC NB I-es bajnoki férfi kézilabda mérkőzés
19.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 12.)
19.52: Forgószínpad – színházi magazin
20.22: Otthon, otthon – dokumentumfilm
21.18: Képújság