Címkék
3 db hír találat diákszínjátszás címkére
Általános iskolás diákszínjátszók mérték össze tudásukat a Somogy vármegyei döntő keretében. Az eseményre a Történelmi Parkban került sor, ahová ez alkalommal három csoport érkezett. Ezüst- és bronzminősítések születtek, így egyik sem jutott tovább a pécsi regionális döntőbe.
A diákszínjátszás régi hagyományát hozta vissza városunkba az immár harmadik alkalommal megszervezett Regionális Diákszínjátszó Találkozóval Ákli Krisztián, csurgói kötődésű drámapedagógus, a Magyar Drámapedagógiai Társaság elnöke, az Oberon Társulat vezetője. Közel kétszáz fiatal állt közönség elé a rendezvényen. A két nap során a fiatalok nem csak a zsűri értékeléséből, hanem egymás produkcióiból is sokat tanulhattak. A szervező a szakma dícséretét is kivívta kiváló munkájával, tavaly őt választották meg a Magyar Drámapedagógiai Társaság elnökének, idén március 15-én kiemelkedő teljesítményéért a Magyar Köztársaság Bronz Érdemkeresztjét vehette át.
Ezúttal az általános iskolás diákszínjátszók mérték össze tudásukat egy megyei döntő keretében, ahová a legjobbak az országosra juthatnak. Az eseményre a Történelmi Parkban került sor. Szervezője természetesen nem más, mint Ákli Krisztián volt ismét. A hat előadás között volt egy csurgói kisiskolás csoport is. Mindenki egyöntetű véleménye volt, hogy a Szlovéniából érkező magyar csoport olyan produkciót mutatott be, amely országos szinten is kiemelkedő.
Műsor
Május 20. hétfő
17.00: Csurgói KK – MOL Tatabánya KC NB I-es bajnoki férfi kézilabda mérkőzés
18.25: Diagnózis – egészségügyi magazin
19.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
19.46: Így történt – archívműsor
20.35: Képújság
22.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
22.46: Így történt – archívműsor
23.35: Diagnózis – egészségügyi magazin
00.10: Képújság
Május 21. kedd
7.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
7.46: Képújság
10.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
10.46: Csurgói KK – MOL Tatabánya KC NB I-es bajnoki férfi kézilabda mérkőzés
12.13: Képújság
13.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
13.46: Így történt – archívműsor
14.35: Képújság
16.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
16.46: Képújság
17.32: Csurgói KK – MOL Tatabánya KC NB I-es bajnoki férfi kézilabda mérkőzés
19.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
19.46: Így történt – archívműsor
20.35: Diagnózis – egészségügyi magazin
21.10: Képújság