Címkék
3 db hír találat eÜ centrum címkére
Kettő pályázatot is elnyert az Egészségügyi Centrum. A 180 milliós állami támogatáson a röntgengépet és a központi ultrahangkészüléket cserélik újabbra. Decemberben pedig jött a másik értesítés egy 300 milliós nyertes forrásról, melynek köszönhetően a teljes informatikai hálózat lecserélésre kerül gyorsabb, modernebb eszközökre, illetve napelemes rendszer kerül kiépítésre a költségek csökkentése érdekében.
Július 1-jén megtartotta Semmelweis-napi ünnepségét a Kistérségi Járóbeteg-Szakellátó Központ, valamint városunk önkormányzata. A rendezvényen Dr. Orbán Csaba az intézmény ügyvezető igazgatója mondott köszöntőt. Szólt a beadásra kerülő pályázatokból megvalósítani kívánt beruházásokról, majd a rendezvény résztvevői egy Richter Gedeonról készült filmet tekintettek meg. Az ünnepségen került sor a címzetes főorvosi címek, illetve a Semmelweis oklevelek átadására is.
Több médiumból is arról értesülhettünk, hogy január elsejétől megváltozott az orvosi ügyelet. Csurgót viszont ez csak az ősztől fogja majd érinteni, egyelőre minden az eddig megszokottak szerint történik. Erről tájékoztatott az Egészségügyi Centrum vezetője. Dr. Orbán Csaba kitért a maszkhasználatra is, amely várhatóan nem lesz kötelező.
Műsor
Május 20. hétfő
17.00: Csurgói KK – MOL Tatabánya KC NB I-es bajnoki férfi kézilabda mérkőzés
18.25: Diagnózis – egészségügyi magazin
19.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
19.46: Így történt – archívműsor
20.35: Képújság
22.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
22.46: Így történt – archívműsor
23.35: Diagnózis – egészségügyi magazin
00.10: Képújság
Május 21. kedd
7.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
7.46: Képújság
10.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
10.46: Csurgói KK – MOL Tatabánya KC NB I-es bajnoki férfi kézilabda mérkőzés
12.13: Képújság
13.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
13.46: Így történt – archívműsor
14.35: Képújság
16.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
16.46: Képújság
17.32: Csurgói KK – MOL Tatabánya KC NB I-es bajnoki férfi kézilabda mérkőzés
19.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
19.46: Így történt – archívműsor
20.35: Diagnózis – egészségügyi magazin
21.10: Képújság