Címkék
3 db hír találat pedagógus címkére
Csurgó város pedagógusait köszöntötte az önkormányzat június 6-án, kedden. A Történelmi Parkban megtartott eseményen, a hagyományoknak megfelelően, köszöntötték a jubilálókat, köztük egy rubint diplomást, aki hetven szerezte meg ezt a felsőfokú végzettségét.
Június első vasárnapján a pedagógusokat köszöntjük. Ebből az alkalomból tartott ünnepséget csütörtökön Városunk Önkormányzata és a Kaposvári Tankerületi Központ. A megjelent pedagógusokat Füstös János polgármester köszöntötte. Természetesen elismerő díjak is átadásra kerültek. Műsort a kaposvári Kultúr Találka művészeti csoport zenészei adtak, megzenésített versekkel készülve.
2021-ben a nívós Péchy Blanka-díjjal kitüntetett Kósáné Kisgéczi Gabriella nyugdíjas pedagógus az idei évben sem pihent, pályázatokon vett részt. Ennek eredményeként két sikeres projektet tudhat maga mögött. A mindennapokban továbbra is őrzi az anyanyelvápolók hagyományát. Jelenleg a Csokonai Vitéz Mihály Református Gimnázium felső tagozatos diákjaival foglalkozik az általa vezetett anyanyelvi szakkörökön
Műsor
Május 20. hétfő
17.00: Csurgói KK – MOL Tatabánya KC NB I-es bajnoki férfi kézilabda mérkőzés
18.25: Diagnózis – egészségügyi magazin
19.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
19.46: Így történt – archívműsor
20.35: Képújság
22.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
22.46: Így történt – archívműsor
23.35: Diagnózis – egészségügyi magazin
00.10: Képújság
Május 21. kedd
7.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
7.46: Képújság
10.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
10.46: Csurgói KK – MOL Tatabánya KC NB I-es bajnoki férfi kézilabda mérkőzés
12.13: Képújság
13.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
13.46: Így történt – archívműsor
14.35: Képújság
16.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
16.46: Képújság
17.32: Csurgói KK – MOL Tatabánya KC NB I-es bajnoki férfi kézilabda mérkőzés
19.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
19.46: Így történt – archívműsor
20.35: Diagnózis – egészségügyi magazin
21.10: Képújság